Önkéntességem Szicíliában
2024 május végén érkeztem Szicíliába, Menfi városába, ahol az Istituto Walden közösségében kezdtem el dolgozni fiatal, problémás hátterű fiúkkal.
Ez a fajta munka nem áll tőlem messze, hiszen 6 évig foglalkoztam szenvedélybeteg, marginalizálódott tinédzserekkel, fiatal felnőttekkel. Azonban mégis akadtak bőven nehézségek az első időszakban. Talán a legnagyobb kihívást az olasz nyelv, illetve a szicíliai dialektus jelentette. Amikor ide jöttem, valamennyit értettem olaszul és egy-két dolgot el is tudtam mondani, de a beszédtől elég távol álltam, így a kollegáimmal is elég nehéz volt eleinte kapcsolódni, nemhogy a fiúkkal, hiszen alig beszél valaki angolul. Szerencsére volt lehetőségem a nyelvet tanfolyami keretek között tanulni másfél hónapon keresztül és ez megadta az alapot, hogy magabiztosabb legyek, valamint bőségesen hozzátett a nyelvtudásomhoz is. Innentől már könnyebb volt a kommunikáció és már nem tartottam attól sem, hogy visszakérdezzek, ha valamit nem értettem.
A nyelvi akadályok leküzdése után egyre többet tudtam beszélgetni a közösség tagjaival, akik egyre inkább a közelükbe engedtek és mélyebb, személyes történeteket osztottak meg velem, aminek a mentén el tudott indulni a folyamat, amiért tulajdonképpen itt vagyok.
Az első 2 hónap valójában a nyelvtanulásról és bizalmi kapcsolatok kialakításáról szólt. Emellett persze segítettem, ahol tudtam. Kísértem a fiúkat iskolába, munkába, vásárolni vagy épp a tengerpartra. Velük együtt főztem, mostam, takarítottam és csináltam mindent, ami a közösség napi teendőit illeti.
Augusztus elején azt éreztem, hogy ha a hónap végén hazamegyek, akkor pont azelőtt fejezem be a projektet mielőtt igazán elindulhatott volna a közös munka. Ezért úgy döntöttem, hogy meghosszabbítom az ittlétem. Szerencsére erre volt lehetőség az intézménynél és az otthoni feladataimat is tudtam ehhez igazítani.
A következő 3 hónapban szeretném azt folytatni, amit elkezdtem, vagyis megadni a srácoknak azt a törődést, figyelmet, segítséget és szeretetet, amit másoktól nem kaptak meg. Ezt pedig a segítő beszélgetéseken, közös játékokon, sportfoglalkozásokon és egyéb aktivitásokon keresztül teszem meg.
Hálás és boldog vagyok, hogy meghoztam azt a döntést, majd megtettem az első lépéseket, hogy részt vegyek egy önkéntes projektben, így mindenkit, aki egy kicsit is érdeklőik eziránt, csak arra tudom buzdítani, hogy ne húzza az időt, hanem vágjon bele, amint van rá lehetősége, mert biztos, hogy egy életre szóló élményben lesz része!
