Önkéntességem egy svéd ökofaluban

Suderbyn egy off-grid ökofalu, ahol körülbelül 15 ember él közösségként egy nagyon egyszerű módon Gotland szigetén a természet körforgásával. Csak komposzt WC-t használtunk, saját komposztot készítettünk, amit a kertre használtunk fel később, majd közvetlenül a kertből ettünk. Számomra a természetnek ezt a körforgását megtapasztalni, hogy a természet hogyan ad, majd veszünk, majd visszaadjuk, visszaadni az, amit kaptunk tőle. Teljesen új perspektívába helyezi az életet. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy másképp éljek, ahol ezt a ciklust megzavarják az olyan WC-k használata, amelyeket le kell húzni. Nem tér vissza a természetbe, ahova kellene, ezért állandóan veszünk, de soha nem adunk vissza.

Szóval számomra ennek megtapasztalása sok mindent megnyitott bennem. Emellett az egész szezonban végzett kerti munka, a magok ültetése, öntözés, gyomlálás, talajtakarás, trágyázás, betakarítás, feldolgozás, annyi betekintést engedett ebbe a gyönyörű, sok (sok!) munkát igénylő területbe. És egyszerűen csak kapcsolatba lépni a növényekkel, megismerni őket. Úgy éreztem magam, mint egy ártatlan gyerek, aki először tanul a növényekről, és vadonatúj szemmel látja a természetet, ahol olyan sok a biodiverzitás! Lenyűgöző volt tanúja lenni annak, milyen élénk lehet a természet, ha megfelelően helyre van állítva. A permakultúra alapelveit alkalmazva a természettel dolgozunk, támogatjuk azt, ahelyett, hogy ellene dolgoznánk. Ebben az ökofaluban az állat- és növényvilág élete teljes mértékben eleven volt! Amitől én is nagyon élénken éreztem magam. A természettel való együttélés segített megtalálni az igaz természetemet.

A növények gondozásával magamra is vigyáztam.
Mindig is olyan helyen szerettem volna élni, ahol közvetlenül a kertből tudok enni. És ó, hogy ez a kert mekkora bőséget adott! Valóban különleges hely volt a kertészkedés megismerésére, mert a kert jól karbantartott és hatalmas volt, így sokféle zöldséget termeszthettünk, lehetővé téve, hogy tanuljunk az által hogy csináljuk. (learning by doing)
Körös-körül erdei kert van, úgyhogy nyáron bogyókat legelésztem ami által gyereknek érezhettem magam - úgy igazán. Aztán a bogyókat lekvárokként dolgoztuk fel, és lefagyasztottuk télire.

Amikor eljött az ideje, hogy főzzek az egész közösségnek, csak ki kellett mennem a kertbe és leszedni azt, amit a természet adott. Hálás voltam, hogy mekkora bőség vesz körül, és hogy ennél táplálóbb, helybéli ételt, közvetlenül a kertből nem is ehetnék. Rengeteg vadon élő növény, virág volt körös-körül. Amikor megtudtam, hogy mennyi minden van ami valójában ehető, sokat szedtem belőlük, és hatalmas salátákat készítettem, virágokkal díszítve. Annyira más érzés volt olyat enni, ami gyönyörű és természetes. Azt mondják, az vagy, amit megeszel. Ha virágot eszel, csak virágozhatsz és virágozhatsz, nem?

Odaérve az egyik bungalóban szállhattam meg, és ami végül az egyik legjobb élményem volt ott. A bungalók egy kicsit külön voltak a háztól, így gyalog kellett odamenni, és nem volt áram, fűtés illetve wifi. Csak én és a természet, meg egy kandalló. Hidegebb napokon és egész télen minden este saját tüzet rakhattam. Muszáj volt, hogy túléljem a hideget, és mást se csináltam volna szívesebben. Mindennap tüzet gyújtani olyan megnyugtató feladat volt, érezni, ahogy felmelegszik a szoba. A tűz gondozása is tanulási folyamat volt, nem szabad egyszerre túl sok fát rakni, különben szauna érzet alakulhat ki a szobában.
Hálásnak éreztem magam minden nap, hogy megtapasztalhattam ezt az életformát. Hogy hálás lehetek olyan apró dolgokért, mint például a tűzrakás, hogy meleg otthonban aludjak. És mivel nem volt áram, az egyetlen fényforrás a gyertyafény volt. Imádom a gyertyákat, mert természetesek, és olyan hangulatosak a szobában. Amikor felébredek az első dolgom volt, hogy gyertyát gyújtsak, és az utolsó, hogy elfújjam azt, ami feltöltő volt a napjaim elindításának és befejezésének. Az egyszerűség érzését adta. Annak ellenére, hogy manapság radiátort bekapcsolni, lámpát felkapcsolni semmi erőfeszítést nem igényel. Számomra ezek az egyszerű feladatok, a tűzgyújtás, gyertyagyújtás nagy változást hoztak a mindennapjaimban. Egyre jobban értékelek apróságokat.

A közösségben élés számomra az az életvitel ami igazán sokat tud adni. Manapság az emberek a városokban laknak lakásokban, háztartásonként van saját autójuk, hűtőjük. Amikor megtapasztalja az ember, milyen közösségben élni, megosztva ezeket a szükségleteket másokkal, rájön mennyire nem fenntartható mindent sajátként megvenni. Arra késztet, hogy megállj egy pillanatra, és elgondolkodj, vajon tényleg szükségem van ezekre a dolgokra, csak nekem, csak számomra? Úgy érzem, a megosztás gondoskodás. Ez a permakultúra egyik alapelve, így dolgozunk a természettel. Egymást támogatjuk. Nagyon sok támogatást és segítő kezet kaptam a közösségtől. Felismerve, hogy mindezt nem egyedül kell megcsinálnom. Megkönnyebbülés volt tudni, hogy ez a munka nem csak rajtam múlik, hanem együtt végezzük. Együtt vagyunk ebben és együtt fejlődünk. Mély összetartozás érzést ad.

Hálás vagyok, hogy hosszabb ideig egy helyen maradhattam, ami lehetővé tette, hogy elmélyítsem a kapcsolataimat másokkal. Minél mélyebbek a kapcsolatok, annál többet tanulok magamról. Látni, hogy bárki, akivel találkozok, tükröt mutat, iránytűt hogy jobban magamba lássak. Sok más emberrel együtt élni nagyon intenzív lehet, előjöhetnek olyan érzések, frusztrációk amiket mások kiváltanak belőlünk. Ami természetes hisz az emberek nagyon más módon tudnak élni. Ez azt jelenti, hogy lehetőség nyílik a tanulásra és a fejlődésre, ha tudatosulnak bennünk ezek a dolgok. Ideális esetben a dolgokat meg lehet osztani és nyíltan meg lehet beszélni őket. Előfordulhat, hogy feszültség van az emberek között, és néha előfordul, hogy az emberek egyszerűen nem jönnek ki egymással. Ennek ellenére nagyon sok elfogadást kaptam másoktól, önmagam lehettem, és úgy érzem, ez az ami igazán számít. Olyan közösségben lenni ahol teljes az elfogadást még a hibáinkkal együtt is - ami csak a gyerekkorunkból cipelt sérült részünk.

A téli időszakban, amikor lassan elaludt a kert, a napok inkább a közösségi életről, önreflektálásról és a kerti szezon reflektálásáról szóltak. Ha a kertben dolgozol, és 4 évszak van, ahol élsz, akkor követheted a természet ciklusait, ahogy a természet is lelassul úgy te is lelassulsz. Eleinte nehéz volt elengedni a nyarat, élénk napok, mezítláb rohangálás, közeli tengerben megmártózás, mindez véget ért.

Azonban idővel különleges érzés volt megtapasztalni, ahogy a téli idő arra hívott bennünket, hogy jobban befelé figyeljünk, ami az életben is egy fontos szakasz - élmények integrálása. Szünetet tartani. Feldolgozni. Megemészteni. Reflektálni. Ha ez nem történik meg, előfordulhat egy pillanatnyi összeomlás, amikor az emberek úgy érzik, hogy kiégtek a megállás nélküli dolgozástól.

Ez az idő teret adott a kapcsolatok elmélyítésére néhány emberrel, ami igazán különleges megtapasztalás volt. Azt hinné az ember, hogy volt elég idő az ismerkedésre, minden egyes nap találkozni, de ekkor jön egy fordulópont, ahol jobban megnyílik az ember mert van tér jobban megnyílni, sebezhetővé válni, elmélyülni.

Köszönöm szépen ezt az évet.