La vita in comunità ~ 9 hónap önkéntesség Szicíliában

Az első két hónap főként a nyelvtanulásról, a kapcsolatok kiépítéséről és a mindennapi teendők elvégzéséről szólt. Ekkor leginkább csak a közösség napi szintű feladataiba tudtam bekapcsolódni, vagyis a ház rendben tartásába, a főzésbe, mosásba, teregetésbe, valamint a fiúk boltba, iskolába, munkába, tengerpartra, edzőterembe való kísérésébe. Ezen teendők elvégzése közben viszont egyre többet tudtam beszélgetni mind a munkatársaimmal, mind a fiatalokkal. Lassan, de biztosan elkezdtek bízni bennem és jobban megnyíltak nekem. Egyre több történetet, múltbeli élményt osztottak meg velem, aminek a mentén
elkezdődhetett a közös munka.

A harmadik hónaptól kezdve – amikor a nyelv már nem jelentett akkora akadályt -, több segítőbeszélgetést folytattam a fiúkkal, aminek a keretein belül igyekeztem őket lelkileg is támogatni. Volt, akivel könnyen tudtam haladni és akadt olyan is, aki egyáltalán nem volt hajlandó megnyílni, de ez így van rendben. Ezen beszélgetések alkalmával minden fiú
esetében más volt a fókuszban. A teljesség igénye nélkül felsorolnék ebből párat: agressziókezelés, jövőkép
kialakítása, célok keresése, felkészítés az intézményen kívüli életre, aktuális helyzetek megértése és azok kezelése,
egészségesebb életmód kialakítása, diéta és edzés, valamint ezek gyakorlatba ültetése, szerhasználat, függőség és annak
következményei stb.

Ahogy teltek a napok, alakultak a kapcsolatok, és miután már jobban megismertek engem is, könnyebb volt őket különböző foglalkozásokba is bevonni. Eleinte edzéseket, sportfoglalkozásokat tartottam nekik, majd, amikor beköszöntött a kevésbé
jó idő, sok délutánt töltöttünk a konyhában. Megismertettem őket a magyar kultúrával, a magyar nyelvvel -minimálisan-, és a magyar konyhával is. Sok magyar desszertet, tortát készítettünk együtt az őszi hónapok során. Természetesen a palacsinta volt az egyik nagy kedvenc, így azt szinte minden második héten csináltunk.

A téli hónapokban pedig a kertből szedett narancsok feldolgozása és a házi pizzakészítés sem maradt el.

A fentieken túl több kreatív workshopot is tartottam, ahol vagy az aktuális ünnepekre hangolódtunk, vagy a számukra fontos
információkat gyűjtöttük össze és foglalkoztunk azokkal. Halloweenra, karácsonyra és a februári karneválra csináltunk
különböző, szebbnél-szebb dekorációkat, illetve ezen foglalkozások lehetőséget nyújtottak arra is, hogy a fiúk napi teendőit,
délelőtti/esti feladatait egy nagy méretű plakátra összeírjuk és kihelyezzük a közösségi térbe. Januárban pedig egy olyan plakátot is csináltunk, amelyen az összes fiú, önkéntes és munkatárs születésnapját tüntettük fel, így a jövőben könnyedén fel tudjuk köszönteni egymást.

A nyelvet illetően pedig tanítottuk egymást olaszul, szicíliaiul, angolul, románul, magyarul és tunéziaiul is. Persze az olaszt leszámítva, mindent csak minimális szinten.Végül, de nem utolsó sorban megtanítottam őket – aki még nem tudta -, hogyan kell a mosógépet használni, vasalni, varrni vagy éppen egy csomagot feladni.

A 9. hónap végére minden ott élő fiú, egytől-egyig a szívembe zárta magát. A projekt utolsó hetében a legbolondosabb srác, aki
szinte soha semmit nem vesz komolyan – az edzéseket leszámítva-, odajött hozzám és beszélni kezdett. Azt gondoltam, hogy ez megint egy vicces szituáció lesz kettőnk között, mint mindig, de ez az alkalom más volt. Egy teljes mértékben komoly és érett
beszélgetést folytattunk, ami még egyszer, az utolsó napomon megismétlődött. Erre egy másik fiú annyit mondott, hogy: "Ha vele sikerült komolyan beszélned, akkor mindent elértél itt, amit lehetett."

Ez a mondat önmagában is megállja a helyét. Én is úgy érzem, hogy amit lehetett, azt teljesítettem ez alatt a kilenc hónap alatt.
Voltak mélységek és magasságok, de életem egyik legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem erre a projektre. A kedvenc szigetemen élhettem, megtanultam olaszul, megtapasztalhattam, milyen a mediterrán élet. Természetesen a munkán kívül rengeteg új embert ismertem meg, sok barátság született ez idő alatt. Csodás emberek vettek körül mind a településen, mind a fiúk személyében, akiket segítettem. A kapcsolatokon túl, felfedeztem önmagamban, hogy teljesen egyedül is képes vagyok helytállni egy olyan idegen helyen, ahol még a nyelvet sem beszélem.

Ez a közel egy év megtanított arra, hogy az eddiginél is empatikusabb legyek, hogy még értőbb figyelemmel legyek jelen és hogy még jobban tudjam kontrollálni az érzéseimet, hangulataimat. Közelebb kerültem a vallásomhoz is és az állandó pörgésből és stresszből is le tudtam adni. Hálás vagyok minden percért, amit Szicíliában tölthettem!