Két hónapom Litvániában
Október és november hónapjában részt vettem a Skautų Slėnis nevű önkéntes programban, Litvániában. A projekt egy cserkésztábor működtetésére fókuszált, közvetlen egy tó mellett, erdők között helyezkedett el, ahol szoros kapcsolatba kerülhettünk a természettel.
Az önkéntesség alatt három lány (spanyol, francia, illetve német) és egy fiú (német) voltak a csapattársaim. Feladatunk a tábor felújítása, újrarendezése volt; polcokat és piknikasztalokat építettünk, fákat ültettünk és rendszereztük a raktár helységeket. Az első héten megmutatták a felújítási terveket, illetve megtanítottak minket az eszközök használatára (pl.: körfűrész, flex, ütvefúró), így felkészülten vághattunk bele a munkába.
Az első feladatunk a tóparti eszközök elpakolása volt a téli időre, de előtte még a cserkészeknek volt egy utolsó vízi programja. Délelőtt a gyerekek kajakoztak, a nagyobbak vitorláztak, mi pedig egy csónakkal eveztünk hogy a nádasba ragadt gyerekeket kimentsük. Néhányan közülünk is megpróbálkoztak a vitorlázással, ámde a legvégén csúfosan elbuktak és a vízbe estek (szerencsére semmi bajuk nem lett, jót nevettünk).
Lehetőségünk volt a cserkészekkel tartani egy túrára is, ahol a helyi erdőn végigsétáltunk, tüzet gyújtottunk, vagy próbáltunk, és egy tisztáson főzött ebéd után visszasétáltunk a táborba.
Természetesen a munka folytatódott, megkezdődött a fák ültetése. Egy héten belül 206 facsemetét ültettünk, amivel teljesen újrarendeztük a tábor megjelenését. Ennek a munkánknak ugyan tényleges eredményét minimum 5-10 év múlva látjuk, viszont a
rendkívül kedves koordinátorunk megígérte, hogy küld majd képet mikor a fák megnőnek. :)
A legnagyobb kihívást a "CAVE" nevű helység jelentette, ami mindennek is a raktára volt. Ezt teljesen ki kellett pakolnunk, kiválogatni a szemetet, palackokat. A palackokat el is vittük visszaváltani, és a 10 centes betétdíjjal 45 eurót sikerült beváltani. Majd ezután a megmaradt eszközöket újrarendeztük és mindent felcímkézett dobozokba raktunk, amiknek külön polcokat is építettünk, ez a rendszerezés teljesen felölelte a november hónapunk.
Szerencsére nem csak munka volt a két hónap, a szabadnapjaink és ünnepnapokat összerakva a két hónap között egy egész szabad hetünk volt. Úgy döntöttünk ezt a hét napot arra használjuk hogy körbeutazzuk a baltikumot. Két-két éjszakát töltöttünk Rigában, Tallinban, és Helsinkibe is.
Mind az egy hetes kikapcsolódásunk, mind maga a program szerintem életre szóló élmény volt, ami egy sokkal magabiztosabb és nyitottabb személyé tett, és mindenkinek ajánlom hogy éljen az önkéntesség lehetőségével.