f05503f6db74a451f3ae95a4e1bf6df9Kocsis Éva - Sérült gyerekek oktatása, rehabilitációja két speciális iskolában (Hué - 2007)

Közép-Vietnámban ugyanúgy, mint szerte a világon, élnek fogyatékkal született gyermekek és felnőttek. A projektpartner Office of Genetic Counseling and Disabled Children, Hué Medical College (OGCDC) arra törekszik – a számos nemzetközi szponzorálásnak köszönhetően -, hogy ezek a gyerekek is fejlesztésben, támogatásban részesüljenek. Önkéntesként a feladatunk az volt, hogy az általuk fenntartott két speciális iskolában tevékenykedjünk. Ezekben az iskolákban többnyire értelmileg akadályozott gyerekek tanulnak, valamint mozgás- és halmozottan sérültek, autisták járnak oda. Próbáltuk a halmozottan sérült gyerekek helyzetét megkönnyíteni. Tanári tréningeket tartottunk, ahol körbejártuk a halmozott sérülés témakörét, (okok, tünetek, fejlesztési lehetőségek, gyakorlati útmutatások); segítettük beilleszteni a gyerekeket a mindennapi rutinba, illetve az autista gyerekek csoportfoglalkozásain segédkeztünk. Gyógytornászként a mozgásukban sérült gyermekek állapotával és fejlesztésével is foglalkoztam.

Motivációm a részvételben

Már főiskolás koromban felmerült bennem a gondolat, hogy önkénteskedjek, s nagyon csábított Afrika, de aztán sosem tettem érte semmit, így vágyálom maradt. Mígnem már aktív gyógytornászként ért a lehetőség, hogy ugyan nem a Fekete kontinensen, hanem Ázsiában kipróbálhatom magam. Felhasználva a szakmai tudásom, segíthetek más embereknek, igazán rászoruló, fogyatékkal élőknek, - hasonlóan, mint idehaza - de egy olyan országban, ahol gyökeresen különböznek a kulturális, vallási, étkezési, életviteli szokások. Rám várt, hogy mindezt felfedezzem! Egyszerre lehettem hasznos és segítő tagja egy közösségnek, emellett megismerhettem az ország nevezetességeit, látnivalóit, utazhattam, s talán ami engem leginkább motivált, az önmagam jobb megismerése volt: egyedüli magyarként, távol a családomtól, barátaimtól. Bebizonyíthattam magamnak és másoknak is, hogy képes vagyok rá!

Nehézségeim

Kiutazásom előtt egy héttel derült ki, hogy babát várok, ezért mindenki le akart beszélni az útról, de én éreztem, hogy mennem kell. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz a körülmények és a higiénés viszonyok nem voltak túlságosan rosszak, a napirendünk is nyugodtabb, békésebb és stressz mentesebb volt, mint idehaza bármikor, így nem aggódtam a babám és jómagam biztonsága miatt. Nehézséget leginkább a kommunikációban éreztem, mivel nem tudtam beszélgetni a gyerekekkel, pedig ők nagyon nyitottak, kíváncsiak és bizalommal teltek. A tanárok sem beszéltek angolul, ami nagyon megnehezítette a munkát. Próbáltunk ismerkedni a vietnámi nyelvvel, de egy-két szónál, kifejezésnél többet nem sikerült elsajátítani. Személyes nehézségem volt a vietnámi konyha ízvilága, amit nehezen szoktam meg és főként karácsony táján igencsak hiányoztak az itthoni ételek.

Mit sikerült megvalósítanom, eredményeim

A kint töltött idő alatt három tanári tréninget szerveztünk, ahol az elméleten kívül a gyakorlati tudnivalókat (helyes pozícionálás, passzív- és aktív gyakorlatok) is megtanítottuk a halmozottan sérült gyerekek ellátásáról, és összeállítottam számukra egy egyénre szabott napirendi beosztást. A mozgássérült gyerekeknek gyakorlatsorokat tanítottam, melyet a tanárok segítségével az iskolában vagy akár otthon is végezhetnek. Ezenkívül az autista gyerekek csoportfoglalkozásihoz és az osztálytermi foglalatosságaihoz próbáltunk meg ötleteket adni. Számomra azonban ennél is többet ért, ha sikerült mosolyt csalnom egy mozgásában, értelmében vagy beszédében korlátozott vietnámi kisfiú vagy kislány arcára, s kicsit szebbé tehettem a napját.

Hosszú távú személyes tanulság

Tanulságos volt látni miként élnek emberek tőlünk távol, és miként fogadják a messziről jött segítséget bizalommal és nyitottsággal. Valamint azt, hogy a mosolyt mindenhol megértik és sok minden elérhető és szebbé tehető általa. Azt pedig, hogy a Down szindrómás gyerekek több ezer km-re is ugyanolyanok, mint itthon ki gondolta volna?