Torri 2023

2023.10.06

Az ESC keretein belül, én egy olasz faluba juthattam el, Torriba. A falun belül Torri Superiore egy ökofalu és közösség.

Ez a közösség egy többszáz éves hatalmas kőépületben él. Mindenkinek megvan a maga feladata, lakása, családja, de tulajdonképpen közösen gazdálkodnak, együtt és egymásért dolgoznak.

A közösség több különböző forrásból tartja fenn magát, ezekben a munkákban mi is részt vettünk.

A legfontosabb a turizmus. Torri Superiore egy vendégház, ahova (főleg a nyári szezonban) több százan látogatnak. Nekünk önkénteseknek a konyhában kellett segítenünk az ebéd és a vacsora elkészítésében, valamint a mosogatásban, a közös helységek és a vendégszobák takarításában is ki kellett vennünk a részünket.

Ezen kívül van két hatalmas üvegház amit rendszeresen gondozni kellett, valamint az oliva ültetvény és a kecskék gondozásában is segítenünk kellett néha.

Torriban sosem volt unalom, nyáron sok közösségi program volt, például koncertek, workshopok, aperitivok. Ezen kívül az önkétesekkel sokat utazgattunk, sétáltunk a hegyekben, játszottunk társasjátékokat fürödtünk a helyi folyóban és jártunk be a közeli városba, a tengerpartra.