Kovács Dóra - Fél év Portugáliában egy árvaházban - (2008)

A projekt rövid leírása, bemutatása

Én LisszphpThumb_generated_thumbnailabontól kb 20 km-re egy kisvárosban egy szociális otthonban (valójában árvaházban) dolgoztam 5 hónapon át mint nevelőnő. A házban kb 13 gyerek lakott. Délután 3-tól voltam velük este 9-ig, heti ötször. Segítettem a fürdetésnél, vacsoráztatásnál, tanultunk és játszottunk velük, de alapjába véve mindig azt csináltam, amit kellett.

Motivációm a részvételben

Szerettem volna egy időt szociális munkával eltölteni gyerekek között. Portugálul már előtte elkezdtem tanulni, a nyelvgyakorlati része is bőven motivált.

Nehézségeim

Mindig tudni adni. Sok energiát kaptam a gyerekektől, de ha nem voltam elég erős, megérezték és tiszteletlenek voltak velem. Tudom, ha az anyanyelvemen beszélhettem volna velük egészen más lett volna a kapcsolatunk, sokszor nehéz volt kifejeznem magam, magam, mármint a személyiségemet. Nehéz volt, mert azt hiszem kevés voltam a saját feladatomhoz.

Mit sikerült megvalósítanom, eredményeim

Még 1 hónap van hátra a projektemből, de úgy érzem, hogy sikerült mindegyik gyereket „megszelidítenem”magamnak, persze van, akit jobban és van, akit kevésbé. Nekem az az eredmény, ha mellettem biztonságban érzik magukat, mert megérzik, hogy számíthatnak rám. Sokat rajzoltunk, gyurmáztunk, fociztunk együtt…

Hosszú távú személyes tanulság, tapasztalat

Annyira sok mindent láttam, hogy nem tudok elszakadni ezektől az élményektől. Felülértékeltem a saját családi kapcsolaimat, a jövőmet, megváltozott a fontossági sorrend az életemben. Nagyon szeretnék még ilyen típusú munkát végezni. Embernek éreztem magam általa.