Február elején egy csapat magyar fiatalnak adtunk lehetőséget, hogy kiutazzanak Szlovéniába  a “The Butterfly Effect” azaz Pillangó Hatás elnevezésű ifjúsági cserére. A projekt 5 ország 25 résztvevőjével valósult meg, célja  a fenntarthatóságról szóló ismeretek bővítése és a globális tudatosság növelése volt.

Egyik magyar résztvevőnk, Ádám így emlékszik az első napokra:

“Az ismerkedés során kötetlen, fiatalos, sokszor kellemes csalódást okozó élményben volt részem, ami kifejezetten hatékonynak bizonyult. A program sokkal inkább fókuszált globális tudatosságra, mint környezeti nevelésre, inkább volt egy- sokakban megfogalmazódott- elmélyítése annak, amit manapság fenntarthatóság címszaván sokan emlegetnek. A globális tudatosságról tartott előadások és játékos foglalkozások igencsak hatékonyak voltak. A szlovéniai körülményeket a fenntarthatóságról is megismertük sok, helyi előadáson és foglalkozás keretében.”

Az adott témán kívül mindig fontos szempont a résztvevők egyéni kompetenciáinak fejlesztése, illetve  a csapatmunka:

“Alapvetően mindenki individuálisan tudott érvényesülni, nem voltak nagyon komoly szabályok lefektetve, csupán egy két morális ajánlás, de ezekhez mindenki tartotta magát. A csapatmunkában is mindenkivel jól együtt lehetett működni. A tanulási folyamat könnyed volt, nem volt erőltetett rész,  lévén, hogy inkább generális tudást/ismétlést adtak át.”

A non-formális eszközök mellett a résztvevők előadásokat is hallhattak, illetve maguk is kiálltak a csoport elé egy-egy témával.

“Az összes előadó jól fogalmazott, így egy két érdekes adattal, számadattal gyarapodtam, valamint kiszélesítette a látóköröm a témában,  mindezt egy rugalmas, kötetlen stílusban, ami kifejezett felfrissülésként éltem meg. A csoport elé való kiállás tapasztalatomnál fogva (nemzetközi konferencia részvétel, előadás, előadóművészi tapasztalat stb.) egyáltalán nem esett ez nehezemre, sőt, gyakran engem választottak szószólónak tudásbázisom miatt.”

Hogy a résztvevők mit visznek haza egy ilyen projekt után?

“A tudásanyagom  kiszélesedett valamint érveléstechnikám is kiélesedett. Az egész projekt szellemi felüdülés volt, mindamellett fiatalos és szórakoztató, szorgalmazom ezen program folytatását, hasonló, más programok létrehozását. Sok jó barátság szövődött más nemzetiségű emberek, akárcsak honfitársaim irányába, szívbeli reményem, hogy ezeket meg tudom őrizni és fenn tudom tartani a jövőben.”

Nézd meg a projekt alatt készült videót, illetve fényképeket is!

Ha fontosnak tartod, hogy még több fiatal kaphasson lehetőséget hasonló projektekben való részvételre, támogasd munkánk személyi jövedelemadód 1%-ával. Május 22-ig teheted meg a felajánlásodat.

Adószámunk: 1 8 2 4 9 7 0 5 – 1 – 4 3

Köszönjük! 🙂