A Vöröskereszt önkénteseként Spanyolországban

Az EVS egy olyan önkéntes program, ahol ki kell választanod egy projektet, amelyben dolgozni akarsz, illetve az országot, várost, de természetesen nem biztos, hogy oda is kerülsz, viszont a választási lehetőség megvan rá. Rengeteg tevékenység között lehet böngészni, kertészkedhetsz biofarmokon, dolgozhatsz idősekkel, gyerekekkel foglalkozhatsz, madarakat gyűrűzhetsz, nyelvet oktathatsz, irodai munkád lehet, vagy pedig ezek közül néhány tevékenység egyszerre is megjelenhet egy-egy munkatervben. Miután találtál egy szimpatikus tevékenységet, meg kell írni egy jó önéletrajzot és egy motivációs levelet (ezeket mindig célszerű az adott projekt szerint alakítani), keresni egy küldő szervezetet, és pályázni. A fogadó szervezeted értelemszerűen a fogadó országban lesz, annál a szervezetnél, ahol majd dolgozni fogsz. Amennyiben pozitív a válasz, lesz egy Skype-interjú, és ha utána kapsz egy megerősítő e-mailt, akkor tied a projekt,
lehet készülődni. A program végén pedig egy Youthpass nevet viselő tanúsítványt kapsz, amely tartalmazza az elért kompetenciákat, és igazolja a non-formális tanulás eredményeit, sikeres(ebb)en pályázhatsz utána egy hasonló állás betöltésére.

Erről a programról először egy barátnőmtől hallottam, aki Spanyolországban teljesített szolgálatot. Már az egyetemen tudtam, hogy egyszer külföldön fogok élni, de azt még teljesen biztosra nem, hogy hol és milyen formában. Amikor tehát előjött a téma, elhatároztam, hogy megpróbálkozok én is ezzel a programmal. Keresgéltem a projekteket, minden lehetséges csoportba beléptem, és megállás nélkül küldtem az önéletrajzokat és a motivációs leveleket. Nagy ritkán jött egy nemleges válasz, de legtöbbször semmilyen visszajelzés nem volt. Azt mondják, hogy két csoportja van az önkénteseknek: az egyiknek elsőre összejön, a másiknak meg sokáig kell pályázgatnia. Sajnos, én a második csoportba tartozok. Nem adtam fel. Nem egyszer eljutottam az interjúig is, de utána semmi. Már egy év is eltelt, közben egy aupair-programmal eljutottam Spanyolországba, ahol tökéletesítettem a nyelvtudásomat, ezer szerencse, mivel itt találtam rá a tudelai Vöröskereszt hirdetésére, miszerint két önkéntest keresnek a projektjeikre.

Általában angolt kérnek, de ide nem volt elég, kellett a spanyol is. A spanyol interjú után mindjárt jött a visszajelzés: azt szeretnék, ha nekik dolgoznék. Nagyon megörültem, mivel már régóta vártam erre a pillanatra. A HVSF Magyar Önkéntesküldő Alapítvány volt a küldő szervezetem, nagyon sokat köszönhetek
nekik, mindenben nagyon készségesek és segítőkészek voltak. A spanyolországi fogadó szervezet magyar küldőt kért, viszont meg kell említenem Lendjel Leát is, aki a szerbiai küldő szervezetem koordinátora volt, és szintén nagyon sokat segített a felkészülésben.

Szeptemberben indult a program, Navarra tartományban vagyok önkéntes, a tudelai Vöröskeresztben. A feladataim nagyon sokszínűek. A fő projektem az idősekkel kapcsolatos, akik Alzheimer-kórral élnek együtt. Reggelente és délutánonként is szervezünk nekik foglalkozásokat. A reggeli órák iskolai jellegűek, különféle feladatokkal, van matematika és nyelvtan is, az utolsó fél órában pedig játékkal vezetjük le a tevékenységet, találós kérdésekkel, bingóval, vagy gyurmázással. A délutáni óráink lazábbak, akkor csak játszunk, rajzolunk, vagy pedig valamilyen kézműves foglalkozást tartunk. Ősz lévén, legutóbb avarból készítettünk különféle fákat, ábrákat, figurákat.

Hetente egyszer meglátogatok egy idős nénit is, aki egyedül él, ilyenkor beszélgetünk, kártyázunk, vagy elmegyek a boltba bevásárolni neki. Ugyanígy a Vöröskereszt szervezésében megoldható, hogy az önkéntes elmenjen az idős hölgyért vagy úrért az otthonába, elkísérje a foglalkozásra, majd utána visszakísérje őt. A péntek délutánok pedig a szabás- varrásnak vannak szentelve, ilyenkor tartjuk ugyanis a varrószakkört, ahol készítettünk már plüsshalakat, Halloweenre boszorkányt, tököt, macskát, karácsonyra készítjük a karácsonyfákat és a rénszarvasokat. A feladataim közé
tartozik még a menekült gyerekekkel való foglalkozás is, ugyanis a játszóházban vannak addig, amíg a szüleik spanyolt tanulnak. Ha szép az idő, kimegyünk a parkba sétálni, játszani a játszótérre, leveleket gyűjteni, ha pedig esik az eső, akkor képeskönyveket nézegetünk, táncolunk, játszunk valamit. Adminisztrációs feladataim is vannak, sokak szerint unalmas, de én ezt is nagyon élvezem.


Október első hetében volt egy képzésünk Miranda de Ebróban, ekkor együtt volt minden önkéntes ebből a térségből. Nagyon sok új dolgot tanultam, jó kis nemzetközi csapat verődött ott össze. Egyáltalán nem volt unalmas vagy megterhelő, a szervezők nagyon profin megoldották. Még külön spanyolórákat is lehetett kérni, aki szeretett volna. Volt spanyol moziest, kvíz-est, országbemutatós rész, elmélkedős feladatok a szabadban, relaxáció, minden hatalmas adag kreativitással megfűszerezve. Nem vagyok egy társasági ember, és inkább visszahúzódok, de még engem is sikerült bevonni a beszélgetésekbe. Lesz még egy ilyen, de az már a napfényes Andalúziában, akkor viszont egész Spanyolországból jönni fognak önkéntesek.

Elégedett vagyok, teljesen rendben van a munka is, a szervezet is, a kollégák is. Ami nehézséget okoz, az inkább lelki eredetű. Ugyanis van, hogy valamelyik résztvevő állapota annyira leromlik, hogy nem tudnak már órára jönni. Mivel relatív sok időt töltök velük, megszeretem őket, és aztán nehéz a búcsú, de ez is a
munka része.

Még hátra van a nagyja, de ezt a pár hónapot is nagyon élveztem. Aki kedvet érez hozzá, ne habozzon, keresgélje a projekteket és jelentkezzen! Garantáltan nem fogja megbánni. 🙂

Üdv, Adri

Vélemény, hozzászólás?